INTERJÚK TÜKRÉBEN

 

2 interjút készítettek velem. Azért közlöm itt őket, hogy általuk teljesebb képet kaphass arról, amit én nyújtani tudok a hozzám fordulóknak.

1. INTERJÚ

(Szabó János készítette 2011-ben)

 

Bognár Ágota az elsők között kezdett el foglalkozni kineziológiával, a családállítás módszerét Dr. Arnold Polivkától sajátította el. Ezernél is több állítást dokumentált részletesen. „Neves névtelenségben” végzi a munkáját Pomázon: az igazi Mesterek rejtőzködve élnek.

 

Széles eszköztárral dolgozol, a családállítás mellett számos kineziológiai módszert, pránanadit, Bach- virágeszenciákat, vezetett meditációt, szakrális tisztítást is alkalmazol, amik remekül kiegészítik egymást. Mi alapján döntöd el, hogy mikor melyik módszer a legcélravezetőbb?

Ahogy a családfelállítás egész folyamata alatt, úgy a módszerek kiválasztásánál is az úgynevezett családi lélekre - más néven morfogenetikus mezőre - bízom magamat, ami az összetartozó lények közötti láthatatlan hálót jelenti. Én "csak" arra ügyelek, hogy végig központosítottak legyünk, és kapcsolatban maradjunk a Mezővel.

 

Kevesen ismerik az egyéni családállítást, ahol nem csoportban képviselőkkel folyik a munka, hanem papírlapok segítségével. Milyen esetekben jobb alkalmazni az egyéni módszert? Ha például olyan témához kér segítséget valaki, amit egy csoport előtt esetleg nem lenne bátorsága felvállalni?

 

Ez az egyik lehetséges ok. Egyéni foglalkozást szoktam javasolni akkor is, ha nem szívesen nyílik meg valaki mások előtt, esetleg ha alacsony az energiaszintje, vagy ha nagyon messzire került már valódi önmagától.

 

Nagy előnye az egyéni állításnak, hogy a kliens közvetlenül minden szereplő rezgését, érzését megtapasztalja az adott szituációban. Gyakran hallom azt a véleményt, hogy az egyéni állítás hatása gyengébb, mint a csoportos állításé. Mi erről a véleményed?

 

Minden módszernek vannak korlátai, előnyei és hátrányai. Azért sajátítottam el több módszert is, hogyha az egyikkel „falba” ütközöm, akkor egy másik átsegíthet az akadályon. Akkor azonban, ha valaki a saját dolgaira nehezen lát rá, inkább a családállítás csoportos módját javaslom.

 

Fontos feldolgozni a múltból hozott traumákat. Ugyanakkor a magunkon való dolgozás járhat szerinted azzal a veszéllyel, hogy folyamatosan újabb és újabb emlékeket ásunk elő, ahelyett hogy figyelmünket a Mostra, az örök jelen pillanatára összpontosítanánk?

 

A „magunkon dolgozni” kifejezés egy fáradságos, izzasztó útra utal, melyen én is jártam egy ideig. Most már inkább a „valódi önmagam megtalálásának” folyamatát és örömét szoktam átélni.

A múltba azok a „leszakadt én-részeink” rántanak, amelyeket még nem gyógyítottunk meg. Ha elmulasztjuk feldolgozni a múlt traumáit, akkor az élet újra és újra szembesít velük. Ha letagadjuk vagy eltitkoljuk a problémáinkat, a régi „sebeink” egy idő után nem fognak békén hagyni bennünket. Ha nem veszünk róluk tudomást, akkor majd esetleg az utódaink lesznek kénytelenek az általunk elnyomott, kirekesztett érzéseket átvenni. A lelkünk azért tépi fel újra és újra a régi „sebeket”, hogy esélyt adjon a begyógyításukra.

Ha elhisszük, hogy minden ember eredendően jó, akkor nem azért dolgozunk magunkon, hogy „megjavítsuk magunkat”, hanem csakis azért, hogy „lehántsuk” azokat a korlátozó rétegeket, amik rárakódtak arra a „drágakőre”, amik mi valójában vagyunk.

Arra azonban valóban nincs idő, hogy minden egyes „leszakadt én-részünkkel” egyenként foglalkozzunk, mert akkor állandóan a múltban élnénk. Számomra ezért olyan fontosak a csoport minden tagját érintő témákkal (pl. életfeladattal, fájdalommal, tettes-áldozat témakörrel) foglalkozó rendszerállítások (amiket én Tematikus állításoknak nevezek), mert ott számtalan sérült részünk nyer egyszerre gyógyulást úgy, hogy közben a tudatossági szintünk is hatalmasat emelkedik. Új összefüggéseket veszünk észre, az eddigi ismereteink pedig új értelmet nyernek.

 

Kezdő terapeutákat is tanítasz, miben tudsz leginkább segíteni nekik, hogy a kezdeti nehézségeken átlendüljenek?

 

A kezdőkkel való foglalkozást nem nevezném tanításnak, hanem inkább összehangolásnak. Abban segítek nekik, hogy összhangba kerüljenek a Mezővel, a klienssel és önmagukkal, hogy rátaláljanak a saját módszerükre. Talán a tanári múltamnak köszönhetem azt, hogyha állít vagy old valaki előttem, és elakad, akkor elég jól tudok neki segíteni abban, hogy ez legközelebb ne következzen be. Továbbá oldással és állítással feltárom azt, hogy mi akadályozza őt abban, hogy gyakorlottá és sikeressé váljon a „munkájában”. Arra buzdítok minden kezdőt, hogy sokat gyakoroljon, mert csak így szerezhet tapasztalatot.

 

Intuitív módon, teljes mértékben a Mezőre hangolódva vezeted az állításokat, és türelmesen hagyod kibontakozni annak a menetét. Gyakran már az állítást megelőző napokon kapsz információt a Mezőből. Hogyan fejlesztetted ezt a képességedet?

 

1995 óta foglalkozom kineziológiával, 2005 óta pedig családfelállítással. A gyakorlattal együtt nőtt az érzékenységem is. Gyakran segítettem magamon is az általam használt módszerekkel azért, hogy felkészülten tudjam majd segíteni a csoport minden tagját a saját útján. Ha ezzel az őszinte alázattal fordultam a Mező felé, akkor mindig kaptam tőle segítséget.

 

Táltosaink emléksúlyoknak hívták a térben lenyomatot hagyó (általában erőszakos cselekedetekhez kötődő) energiákat. A karmikus szálak pedig nemcsak emberekhez, hanem helyekhez is kapcsolódnak. A térnek is van emlékezete, ami kihathat az ott élőkre. Hogyan mentesíthetjük lakhelyünket az ilyen hatások alól?

 

Kialakítottam a tértisztításnak egy speciális fajtáját. Akkor, amikor a kliens már elég tudatos, és úgy érzem, hogy a problémája összefüggésben van a lakóhelye negatív energiáival, akkor kimegyek a helyszínre, és ott végzem el a tértisztítást, mely tartalmaz egy családfelállítást is. Az állításból kiderül az, hogy hogyan gyógyíthatjuk meg az ott jelenlévő emlékeket, energiákat.

Azt gondolom, hogy nem véletlen az, hogy ki hol lakik. A lakónak dolga az, hogy kitisztítsa az otthona energiáit. Ha pl. régi csatamezőn áll a háza, lehet, hogy ott ölték meg valaha őt, vagy ő ölt meg ott valaha valakiket. Vagy hasonló jellegű „sérülése” van neki is és a helynek is. Így azzal, hogy a helyet „gyógyítjuk”, kliensnek a tettes és áldozat én-részei is gyógyulást nyerhetnek.

 

Gyakran előfordul, hogy a tisztítás után újból és újból visszatérnek az idegen energiák, amíg egy múltbéli kötődés nem került feloldásra. Mi ennek az oka?

 

Földi létünk célja az, hogy visszatérjünk tudatállapotunk teremtéskori állapotához. Ezt csak fokozatosan tudjuk elérni, egyszerre nem lehet, mert fontos, hogy közben feldolgozzuk az eddigi tapasztalatainkat is. De nem elég csak a testünket és az auránkat megtisztítani, mert rengeteg más részünk is van, és a káros energia bárhol jelentkezhet!

Ráadásul nem csupán másvalakitől eredhet, hanem saját magunktól is! Legtöbb ember szabotálja magát és a céljait. A lényeg az, hogy bármit is tettünk a múltban, akkor is szeressük, tiszteljük és fogadjuk el magunkat.

 

Az interjút készítette: Szabó János (http://hellingermodszer.blogspot.com/

 

2. INTERJÚ

(Zelina György készítette 2013-ban)

 

Ön is úgy látja, hogy ma hiánycikk a jó szó, hogy egymásnak jó dolgokat mondjunk?

– Inkább azt mondanám, hogy nem ismerjük sem magunkat, sem a világot eléggé. Megelégszünk egy felületesebb képpel, és nem figyelünk oda a valóság mélyebb rétegeire.

 

– A figyelés képessége minek a kérdése?

- Leginkább bátorság kell hozzá és kitartás. Ugyanis kiderülhet, hogy egyáltalán nem olyanok vagyunk, mint gondoltuk, és a világ is más, mint eddig hittük, és ez ijesztő lehet. Ha azonban összeszedjük a bátorságunkat, és szembenézünk régi fájdalmainkkal, tévedéseinkkel, és felvállaljuk a felelősségünket, akkor megdöbbentő felfedezést tehetünk: Hatalmas képességek és lehetőségek lakoznak bennünk! És sok jóság is!

 

– Bennünk sok jó van?

– Igen, csak nagyon sok minden rárakódott, amitől időnként nem vesszük észre.

 

– Mióta foglalkozik kineziológiával?

– Kineziológiával 1995 óta, családállítással 2005 óta foglalkozom. Mindkettőt a hivatásomnak tekintem, melynek gyakorlása közben alaposan megváltozott a jóról és a rosszról alkotott elképzelésem. Hiszen sokszor kiderült már, hogy egy esemény, melyet először rossznak gondoltunk, utóbb áldást hozott az életünkbe! (Képzeljük el például, hogy valaki nem kapott jegyet a Titanicra.) Ha akadállyal találkozunk az utunkon, akkor az vagy más útra akar terelni minket, vagy meg akar edzeni. Hogy el tudjuk dönteni, hogy adott esetben éppen melyikről van szó, ebben segít az önismeret és a világ ismerete.

 

– De az önismeret nagyon nehéz!

– Könnyít rajta, ha elfogadjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek. Amint kibékülünk a hibáinkkal, rájöhetünk arra is, hogy mennyit tanultunk általuk, és észrevehetjük azt a sok szépséget is, ami bennünk van.

 

– Ezek lehetnek öröklött panelek?

– Lehet hozott is meg örökölt is. Fontos, hogy ne azon akarjunk változtatni, ami már megtörtént! Fogadjuk el a múltat, tanuljunk belőle, és lépjünk tovább! Változtatni csak így lehet! Ne keverjük azonban össze az elfogadást a beletörődéssel. Ha csak beletörődök valamibe, akkor legyőzöttnek érzem magamat, és onnan nincs kiút. Akkor fogadok el valamit, ha úgy érzem, hogy az helyénvaló volt. Ebben az segíthet, ha felfedezem annak magasabb szintű értelmét is.

 

– Ezt a kineziológia tanította meg Önnek?

– A kineziológia és a családállítás. Bár már gyerekkoromban is másképp láttam a világot, mint a környezetem. Sok olyat érzékeltem, amit mások nem. Ezt az idők folyamán megtanultam jól kezelni. Mindannyian abba a családba születünk, ahol leginkább fejlődhetünk. Van, akinek az jelent fejlődést, hogy hasonlít a családjára, van, akinek az, hogy különbözik tőlük. Akár így, akár úgy, de mélyen odatartozunk a családunkhoz! A családunkban gyökerezünk! És ahogy Bertold Ulsamer írja: „Gyökerek nélkül nem lehet repülni”. Vagyis, ha gyökereinket nem ismerjük fel, szárnyaink gyengék maradnak. Nagy tévedés azt hinni, hogy csak úgy tartozhatunk valahova, ha ugyanolyanok vagyunk, mint a többiek! Fontos megtanulnunk úgy beilleszkedni, hogy közben megtartsuk önmagunkat! Ellenkező esetben megfosztjuk a többieket attól a kincstől, amivel pedig gazdagíthatnánk őket

 

– Mi az Ön végzettsége?

– Általános iskolai tanár, kineziológus és családfelállító. Eleinte tanítottam, később jutottam csak el a kineziológiához.

 

– Érezte, hogy ez a maga útja?

– Igen. Már a kineziológiánál is éreztem, de amikor megismerkedtem a családállítással, ez az érzés még inkább elmélyült. Csodálatos érzés, amikor oldás vagy családállítás során felfedezzük azokat a mozgató rugókat, amik irányítják az embert, valamint, hogy ki tudjuk békíteni az ellentéteket is. Mindig megvolt bennem a vágy, hogy közvetítsek a békétlen emberek között, hisz mind a kettőjük érzését átéreztem. Szerettem volna segíteni nekik, hogy megértsék egymást. Később rájöttem, hogy előbb a sebeiket kell begyógyítani, mert különben csak elbeszélnek egymás mellett. Ezért olyan módszereket tanultam meg, amelyekkel begyógyíthatók az adott és a kapott sebek is, valamint emelik a tudatosságot.

 

– Ágota! Elégedett az életével?

– Életem egyes területeivel igen. Továbbadtam az életet a fiamnak. A családomban béke honol, támogatjuk, szeretjük egymást. Szép helyen élek. A hivatásom mély értelmet ad az életemnek. Nagyon megtetszett valaha a következő tanács: „Ne legyél elégedetlen, de elégedett se. Legyen mindig, ami motiválni tud!”

 

– Látja Ön az embereket?

– Igyekszem a szívemmel „nézni” őket, hisz a szemem becsaphat. Mindig csak annyi információra vágyom csak, amennyire már érett vagyok, és maradéktalanul fel tudom dolgozni. Ezért a hangsúlyt a belső látásom fejlesztésére helyezem. Gyakran jelennek meg előttem szimbolikus képek a munkám során, melyek sokat segítenek nekem.

 

– Sok sikerélménye van?

- Nagy örömmel tölt el, amikor a klienseim kezelés közben vagy a végén megkönnyebbülnek. Ez nap, mint nap megtörténik. Ennél is nagyobb sikernek könyvelem el a tudatosság egyre magasabb fokára való lépést a klienseimnél és magamnál.

Mindannyian vágytunk és vágyunk szeretetre, biztonságra és egységre. Azonban sokszor nem onnan, nem úgy és nem akkor kaptuk meg, ahonnan, ahogyan és amikor vártuk, ezért sok sebet őrzünk a szeretet, biztonság és egység témákkal kapcsolatban.

A fájdalom ellen úgy védekezünk, hogy egyre jobban „becsukjuk a szívünket”, és egyre vastagabb „falakkal” vesszük körül magunkat. Ezeken a „falakon” pedig a vágyott minőségek egyre nehezebb tudnak „utat törni” hozzánk. Örömmel tölt el, hogy egyre hatékonyabban tudok segíteni a „falak lebontásában” és „szívünk kinyitásában”. És nem csupán személyes jelenléttel, hanem írásban is, a jegyzeteimen keresztül.

 

– Ugyanúgy fejlődik az Ön személyisége is, ahogy a munkájában is folyamatosan fejlődik?

– Egyik sem lehet meg a másik nélkül! Sokat köszönhetek annak a kis csapatnak, akikkel havonta összejövünk csoportos állításra. Az ő lelkesedésük inspirált arra, hogy újabb és újabb témákat, újabb és újabb módon dolgozzak fel előbb magamban, majd velük együtt.

 

– Kedves Ágota. Az önbizalommal hogy áll?

– Úgy vélem, nem kell attól tartanom, hogy elbízom magamat! A hivatásomat nagyon szeretem, és talán emiatt igen magabiztosan gyakorlom. De ezt nem önbizalomnak nevezném. Én inkább abban az Erőben bízom, amely segít a munkám során.

 

– Hogy látja magát öt év múlva?

– Szélesebb rétegekhez is eljuttatom az írásaimat, a hitvallásomat, és remélem, hogy ezzel együtt a Fényt is. Egyre több segítővel osztom meg a tapasztalataimat. Egyre jobban tudok az embereknek és magamnak is segíteni. Nő bennem a szeretet és az örömre való képesség. Egyre jobban megismerem magamat és a világot. Egyre nagyobb örömömet lelem a változásban.

 

 

 

3.

Interjú a Pomáz tévében velem: 
https://drive.google.com/file/d/1FAdFLNWaNHZFL6yjnRDUJcu8u-B8R4hg/view?usp=sharing