EGY EMLÉKEZŐ IRATAI

 

I. K É R L E K ,  L E G Y É L   A   B A R Á T O M !

(Vallomások)

Örömmel tudatom, hogy elkészült ezzel a címmel a LEGÚJABB KÖNYVEM, melyben 18 vallomáson keresztül BEAVATOM az olvasót ÉLETEM REJTELMEIBE.

Mégpedig úgy, hogy közreadom azokat a legfontosabb (család)állításokat és meditációkat, melyeken keresztül a Sors segédkezet nyújtott nekem ahhoz, hogy egyre inkább AZZÁ VÁLHASSAK, AKI VALÓJÁBAN VAGYOK.

Fedőlap kis szegéllyel

Amellett, hogy bemutatom, hogyan érkeztem meg az „árnyékból a fénybe”, felidézem pár „napfényes” emlékemet is,

melyek „KINYITOTTÁK SZÍVEM VIRÁGÁT”.  

Idézem:  

Átjárja a fény az emlékeimet, melyek, mint bársonyos virágszirmok, a tenyerembe hullnak lágyan.

Szívem virága lassan kinyílik, s ezeket a szirmokat finoman a helyükre illesztem.

Arcommal a szirmokhoz hajolok, és belélegzem bódító illatukat.

Hazaérkeztem. Ez az a hely, ahol mind egyek vagyunk!

  

Ha elolvasod ezt a könyvemet, biztosan nem maradsz az, aki (látszólag!) voltál! Ugyanis MEGNYITJA A FÉNY ÚTJÁT A TE ÉLETEDBE IS, így egyre közelebb kerülhetsz Te is ahhoz, aki Valójában Vagy! 

Nálam legalábbis így működött eddig. Miután megírtam a könyvet, többször is bele-beleolvastam. Úgy, mintha valaki másnak az írásával ismerkednék. Ami részben igaz is, hisz amikor alkot az ember, „áldott” állapotba kerül. S miután „világra segítette” a művet, szeretettel nézegeti. Ismerkedik azzal az újszülöttel, azzal a csodával, ami általa jött a világra. Nem ő alkotta, hanem csak „szülőcsatornát” biztosított neki. 

Szóval ez a könyv az elkészülte óta is tanít engem. Bizonyos szituációkban visszhangzanak bennem egyes mondatai, melyek szükség esetén újra és újra kinyitják szívem „virágát”, ha a mindennapok küzdelmei során kezdett volna „becsukódni”. 

Ez a könyv valójában egy esszenciális önéletrajz. Az életem tükrén keresztül te is belenézhetsz a saját mélységeidbe és magasságaidba, valamint ízelítőt kaphatsz a családállítás és a művészetterápia világából is. 

Bemutatom, hogy a Főnix madárhoz hasonlóan, aki a leírások szerint életének végén meggyullad, és saját hamvaiból újjászületik, én is hogyan újultam meg többször is életem folyamán.

Teljes szívemből kívánom, hogy te is újjászülethess és önmagad igazi barátja lehess! Ha ez megtörténik, mondhatod: 

„A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.”

(Ernest Hemingway)

 

Amennyiben Te is szeretnéd, hogy a Sors Neked is segédkezet nyújtson ezen könyv által, megrendelheted nálam.

  

 

II. T Ü N D Ö K L Ő   S O R O Z A T O M

Segítői tapasztalataimat Tündöklő sorozatom 6 kötetében rögzítettem, amelyben leírtakkal végigvezetlek egy folyamaton, ha szeretnéd.

„Nem szándékom, hogy kérjelek a jóra.
Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy hívjalak a jóra.
Korgó éhet kelteni a jóra: ezért jöttem.”
(Weöres Sándor: Nem szándékom)

 

A sorozat mottója:

Seprűvel nem lehet kiűzni a szobából a sötétséget,

hanem lámpát kell gyújtani.

(Anthony de Mello: Ébredj tudatára!)

 

 

A TÜNDÖKLŐ SOROZAT KÖTETEI:

     1. Gyöngyszemek

     2. Tiszta forrásból

     3. Tündöklő ösvény:
           1.rész: A vándor útnak indul
           2.rész: Tündöklő léptek
           3.rész: A vándor megérkezik
     4. Szabadulás a karma fogságából
     5. Az én házam az én váram
     6. Szabadulás az emlékek fogságából (Csak haladóknak!)

 

  Mivel a kötetek tanítása egymásra épül, ezért érdemes őket a leírt sorrendben olvasni.

 

1. KÖTET: GYÖNGYSZEMEK

Ebben a kötetben, különböző szerzők történeteiből építettem fel egy olyan rendszert, mely segít átgondolni a világról és önmagadról szóló nézeteidet. Megállapíthatod, hogy azok helytállóak-e még, vagy ideje lenne változtatni rajtuk.

A történetek valódi „igazgyöngyök” a szó szoros értelmében, mert azokat - a szívünk mélyén rejtőzködő - igazságokat (mint igazgyöngyöket) segítenek felszínre hozni, melyeket eddig a mindennapok rohanása takart el előlünk.

Szó van bennük jóról, rosszról, szabadságról, boldogságról, és arról, hogy „hol van a kutya elásva”.

Kérdéseket is írtam a különböző témákhoz, amik segítenek elgondolkozni azon, hogy az olvasottak vajon mennyire igazak a saját életedben.

Nagy segítség lehet ez annak is, aki csak most lép rá erre a felfedező útra, és annak is, aki már régóta halad rajta.

A történetek változatos hangvételűek. Akad köztük mulatságos, meghökkentő, megható, felemelő, de főként elgondolkodtató. Felgyorsíthatják „haladásodat az utadon”, nőhet tőlük az oldások és az állítások hatékonysága is, hiszen:

 

„… ha figyelmesen meghallgatsz egy történetet,
biztosan nem maradsz a régi.
Mert a történet befurakodik a szívedbe,
s ledönt minden akadályt,
amely gátolt az istenihez vezető úton.”
(Vyasa)

 

2. KÖTET: TISZTA FORRÁSBÓL

 

Azt vizsgálom ebben a kötetben, hogy hogyan lehet szert tenni energiára „tiszta forrásból”, vagyis hatalmi drámák, játszmák nélkül. Vajon miért gondoljuk azt, hogy energiát csak egy másik embertől nyerhetünk? Ez a hitünk – bár nem igazán tudatos – mégis átszövi az életünknek szinte minden területét, és vakvágányra vezet.
   
Közel 100 olyan módot is bemutatok (a számtalan közül), ahogyan energiát szoktunk elveszíteni, illetve rabolni. (Azért részletezem őket, hogy könnyebb legyen felismerni őket a mindennapokban.)
    Olvashatsz itt egóról, Felsőbb Énről, gyógyító gyermeki énről, aszcendensről, mérgező szülőkről, Lilithről, előző életek hatásáról és szerelmi játszmákról is.
    Kiemelten foglalkozom továbbá azokkal a módokkal, amelyek segítenek kiszállni az energiáért folytatott harcból, és segítenek megőrizni az energiánkat.

 3. KÖTET: TÜNDÖKLŐ ÖSVÉNY

 

Ebben a kötetben „csak ülök és mesélek” arról, ahogyan én most látom a világot. Beszélek arról, hogyan és miért születünk a világra? Hogyan „programozódunk” be a boldogtalanságra? Mi az igazi boldogság titka? Hogyan álljunk meg a rohanásban, és tekintsünk rá az életünkre? Hogyan szelídülhet meg a szemünkben a nagy tabu, a halál?
    A téma komoly, de igyekszem közérthetően írni, hogy élvezhető legyen szakembereknek és laikusoknak egyaránt. Rövid kis történetek, idézetek és a dalaimból egy kis ízelítő teszi még színesebbé.
    Csoportos foglalkozásaim állításaiból, meditációiból, gyakorlataiból adok közre válogatást, valamint ezek tapasztalatait is megosztom az olvasóval. Egyéni terápiám esettanulmányaiból is megcsillantok párat, de ezek inkább a további kötetek anyagát képezik.

A Tündöklő ösvény a legnagyobb terjedelmű a köteteim közül, kb. négyszer olyan hosszú, mint a többi, mert 3 különálló részt egyesít magában.

 

 4. KÖTET: SZABADULÁS A KARMA FOGSÁGÁBÓL

 

Az előző 3 kötet áttanulmányozása már jól megalapozta a karma lényegének a megértését. Így már jogosnak érezhetjük, hogy „ki mint vet, úgy arat”, vagyis azt, hogy minden, amit kibocsátunk, visszatér hozzánk. A „jó” és a „rossz” egyaránt.

Elfogadhatóvá válik már, hogy az igazságosság nyilvánul meg a karma révén is. A leírtak segítenek a karmát idővel folyamatosan változó, alakuló-fejlődő valaminek tekinteni, nem pedig elkerülhetetlen végzetnek. Igaz, hogy életkörülményeink a múltbeli magatartásunk egyenes következményei, de élményeink megélésével lehetőséget teremtünk a változásra – és a választásra.

A kötetben ismertetem a karma típusait és szintjeit is, valamint gyakorlati példákon keresztül bemutatom a karmát oldó meditáció működését, mely éveken keresztül nagy segítséget jelentett a munkámban. Ezt a meditációt több év tapasztalata alapján alakítottam ki. Használtam egyéni kezeléseken és csoportos foglalkozásokon is.

A híresztelésekkel ellentétben én úgy gondolom, hogy a karma nem szűnt meg, csak átalakítható és nyugvópontra juthat, de csak akkor, ha erőfeszítéseket teszünk a tartozás kiegyenlítésére. A kegyelem elve csak akkor érvényesülhet, ha a jóvátétel megtörtént.

Azt viszont én is tapasztaltam, hogy ma már sokkal könnyebben lehet a karmát oldani, mint pár évvel ezelőtt. Egy példán keresztül be is mutatom ezt.

 5. KÖTET: AZ ÉN HÁZAM AZ ÉN VÁRAM

 

Ugye, mennyire szeretnénk kijelenteni: „Az én házam az én váram!” Vagyis arra vágyunk, hogy biztonságot, békét nyújtson számunkra az otthonunk!

Ebben a kötetben lakástisztítási tapasztalataimat osztom meg. Gyakorlati példákon keresztül mutatom be, hogyan használtam a családállítást és a kineziológiát a lakástisztítások során. Rávilágítok arra is, hogy nem véletlen az, hogy hol lakunk. Dolgunk van vele! Az esettanulmányaimon keresztül felfedezheted Te is az összefüggéseket.

Mindig hasznos, ha megtisztítjuk életterünket, de vannak olyan jelek, amelyek egyértelműen mutatják, hogy elengedhetetlen a tisztítás. Ezekből is felsorolok párat. Ugyanis hiába minden egyéni terápia, ha az illető problémája tér eredetű!

Hangsúlyozom azt is, hogy minden egyes tisztítással hozzájárulunk a bolygónk megtisztításához, felemelkedéséhez. Hisz már nagyon sürget az idő!

 

 6. KÖTET: SZABADULÁS AZ EMLÉKEK FOGSÁGÁBÓL

 

Ez a kötet csak haladóknak szól. Azoknak, akik már feldolgozták magukban az előző 5 kötet anyagát! Különleges eseteket írok le benne. A múltnak olyan emléknyomait mutatom be, melyek szélsőséges tüneteket produkáltak. Az esettanulmányok tartalmazzák a feloldás módját is.

Ez a kötet ugyan segít abban, hogy ne csak földi méretekben gondolkodjunk, azonban óva int attól, hogy a különlegességek keresésébe meneküljünk a problémáink megoldása elől.

 

A könyvek megrendelhetők nálam.